Erdélyországnál nincs csodálatosabb a világon! Múlt héten az Isten-széke lábánál töltöttünk öt napot. Házigazdánk a vendégszerető Kalabér család volt, akikhez otthonról haza érkeztünk. Már az első rövid túrán észrevettem, hogy épp cserebogárrajzás idején érkeztünk. És persze mi jut eszébe erről egy süntenyésztőnek? Igen, a finom csemege lehetősége. Septiben kerestünk egy zacskót, amibe száz számra gyűjtöttük az ízletes, ropogós süncsemegét. Ez a bogár nem védett, de sajnáltam őket, mert nagyon nem érezték jól magukat hering módjára összezsúfolódva, ezért hazaérkezésünkkor betettem őket a hűtőbe, amit egyébként sem használtunk. Ott a hidegben szépen ledermednek és nem szenvednek. Gondoltam én. Másnapra terveztük a csúcstámadást, ami 6 km hosszon 800 m emelkedőt jelentett, mindez az Utas-patak völgyében, csúszós, billegő köveken, serpák nélkül. 5 órás küzdelmünk után a fennsík szépségével minden fáradtságunkat kárpótolta. Mezőnyi vad krókusz, kankalinok és millió nyíló vadvirág fogadott. És a kilátás! Amerre szem ellát mindenhol erdőségek és sehol ember építette torony vagy vezeték. Csak fák és erdők mindenfelé. A Pietrosz 2100 m-es lejtőin még hó fehérlett. Este öt órára értünk vissza, olyan fáradtan, hogy a ház teraszára vezető pár lépcső megmászása is komoly gondot jelentett. Alig éltünk, de megcsináltuk!! Nagyon büszkék voltunk (vagyunk) magukra! Bezzeg a dilinyós Samu kutyánk, aki a teljes táv kb. ötszörösét tette meg mellettünk rohangálva, még megérkezésünkkor is hozta az ágakat, rönköket, hogy kicsit dobáljuk még neki, mert játszhatnékja van. Lerogytunk a nappali langyos cserépkályhája mellé és hallgattuk a lágy zümmögést, ami a konyha felöl szüremlett. Hosszú, hosszú percek után kezdett csak felmerülni a gyanú, hogy mi is ez a duruzsolás. Szinte egyszerre pattantunk ki a fotel kényelméből és sejtésünk igazolására feltéptük a hűtő ajtaját, amiből a horrorfilmek jeleneteiből ismert áradattal rajzottak ki az elszabadult cserebogarak. Remélem drága házigazdánk nem olvassa ezeket a sorokat és nem is vett észre semmit, mert a hátralévő esténket bogárbegyűjtéssel töltöttük. Azt még hozzá kell tennem a történethez, hogy végül a befőttesüvegnyi mennyiségre redukált cserebogár szállítmányt a kis disznóim nem nagyon ették meg.
